Oroszlánynak a hagyományos értelemben vett testvérvárosi kapcsolata korábban a finnországi Kuhmo várossal és a szlovákiai Vágsellyével (Sala) alakult ki, majd a 90-es évek végén került sor újabb kapcsolatfelvételre a németországi Plochingennel.

A 70-es években sorra kezdtek működni a különböző baráti körök, társaságok amelyek elsősorban külföldi városokkal, az ottani baráti társaságokkal vették fel a kapcsolatot. Ilyen kezdeményezés eredményeként került sor a hivatalos kapcsolatfelvételre Oroszlány és a finn Kuhmo között. A rendszeressé vált hivatalos látogatásokon túl a Finn-Magyar Baráti Kör tagjai szinte évente utaznak Finnországba, illetve fogadnak finn vendégeket. Különösen értékesek azok a kezdeményezések, amelyek a két nép kulturális hagyományait, művészeti értékeit igyekeznek kölcsönösen bemutatni. A két város elsősorban a zeneművészet terén találta meg a közös hangot: ifjúsági és felnőtt, illetve egyházi ének- és zenekarok közös hangversenyei jelentettek és jelentenek élményt a zenerajongóknak.

A szlovákiai Vágsellyével 1993-ban került sor a hivatalos kapcsolatfelvételre. A két város földrajzi közelsége szoros kapcsolat kialakulását eredményezte, gyakoriak a hivatalos, elsősorban közigazgatási tapasztalatcserére irányuló találkozók, illetve a különböző szintű oktatási és közművelődési intézményeket is az átlagosnál szorosabb szálak kötik össze. Különös jelentőséget ad ennek a testvérvárosi kapcsolatnak az, hogy Oroszlány korábban szlovákok lakta település volt, és napjainkban is sokan beszélik a szlovák nyelvet. A kapcsolatnak is köszönhetően egyre gyakrabban elevenednek meg a régmúlt emlékei, és a fiatalok is egyre inkább részt vesznek a hagyományápolásban. Érdekes színfolt a két város fiataljainak évente megrendezett sporttalálkozója, amelyre egy harmadik város, Vágsellye cseh testvérvárosa, Telc is elküldi ifjú tehetségeit. Ugyancsak a földrajzi közelségnek köszönhető, hogy a gazdasági kapcsolatok is egyre jelentősebbek, és talán éppen ez az a terület, ahol további nagy lehetőségek várnak még kiaknázásra.

Plochingen küldöttei
Német partnervárosunk Plochingen, az erről szóló hivatalos dokumentumok aláírására 1998. júliusában Plochingenben, majd 1999. novemberében Oroszlányban került sor. A finnországihoz hasonlóan kisebb baráti társaság, illetve közösség volt a kezdeményezője a kapcsolat elmélyítésének. Az oroszlányi zenei életben mindig is jelentős szerepet
betöltő Evangélikus Ének- és Zenekar tagjai révén szövődtek a barátságok, de mostanra egyre több olyan esemény zajlik a két városban, amely kölcsönösen felkelti az érdeklődést egymás élete és kultúrája iránt.
Oroszlány és Vágsellye 2009.évi együttműködési megállapodása itt megtekinthető.

Testvérvárosaink a Neten
Kuhmo: http://www.kuhmo.fi
Vágsellye: http://www.sala.sk
Plochingen: http://www.plochingen.de
Főmenü
- Kezdőlap
- A Város
- Önkormányzat
- Képviselő-testület
- Testületi ülések
- Bizottságok
- Bizottsági ülések
- Kisebbségi Önkormányzatok
- Rendeletek
- Határozatok
- Közlönyök, lapok
- Közlemények
- SZMSZ
- Költségvetés
- Tervek, koncepciók
- Helyi adók
- Céljellegű támogatások
- Közbeszerzések
- Szerződések
- Vizsgálatok, ellenőrzések
- Nemzetközi kapcsolatok
- Kitüntetettek
- Pályázatok, kiírások
- Uniós projektek
- Alapítványok
- Közérdekű adatok
- Önkormányzati választás 2010
- Kommunikációs felmérés
- Választás 2010
- Polgármesteri Hivatal
- Intézmények
- Gazdaság
- Idegenforgalom
- Kistérség
- Több Hír


